Kiemelt tartalmak
Napi idézet
„A spirituális gyakorlás az elme edzésének egy módja, hogy egészséges maradjon.”
Mi a Satsang?
A Satsang szó szerint az Igazságról való beszédet jelent. Satsangot egyedül az Élő Mester ad, aki megélte, gyakorolta és magába szívta a saját Mestere Satsang-ját, míg meg nem festette magát az Ő színével. A résztvevők lehetnek tanítványok és érdeklődők egyaránt. A Satsang időtartama magán az Igazság szükségén alapul.
A Satsang azt jelenti, az Igazságról beszélni. Emelkedett gondolatokról. Gyakorlatilag a Satsang a tudat nevelése, ha a tudat egyedül a Mester szavait hallgatja és nem engedi senkinek és semminek, hogy elterelje a figyelmet. Csak úgy, ahogyan orvosságot veszel be, hogy a testedet gyógyítsd: érzed hová megy és mit tesz a testedben, majd meggyógyulsz.
Sirio mester
Sirio mester napjaink egyik egyedülálló nyugati Surat Shabd Yoga, vagy más néven Sant Mat Mestere, aki Európában és világszerte tanítja és mutatja be ennek a spirituális útnak a gyakorlatát. Tudása nem csak elméleti, hiszen hosszú évtizedek személyes tapasztalata és gyakorlata áll a háta mögött, mely hitelessé és életszerűvé teszi munkásságát.
A Sant Mat-ról
A Sant Mat filozófiai bázisát a szufi (iszlám) és hindu tradíciók legjavából merítette: legfőképpen a Szent hagyományát, mely a már magában foglalt módszereket tovább fejlesztette a Sant Mat-ban. A szufik - iszlám misztikusok - tradíciója, akik - alapvetően - egy Istenben hisznek (monoteista) és az Emberi Pólus, aki Isten szócsöve a földön és az Általa választott eszköz, hogy közvetítse a spirituális Fényt a lelkek számára, akik akarják és készen állnak a misztikus egységre.
Sant Bani Ashram, Ribolla (Olaszország)
“…az Isteni Öröm helyszíne és spirituális szentély azok számára, akik meglátogatják. A csodálatos környezet, az atmoszféra és magas spirituális töltöttsége ideálissá teszik elvonulások tartására mindazon keresők számára, akik igazán fejlődni szeretnének szellemükben."
Legfrissebb tartalmak
2023 május 21. | Élő Satsang Sirio mesterrel
40 év szent szolgálat |
Sant Bani Ashram, Olaszország | Sirio mester
A Szent Gyakorlat 50 éve | 1973. április 25. |
Satsang | Manav Kendra Ashram, India
2023 április | Tavaszi intenzív meditációs elvonulás 2023 (SBA)
2023 április 15. | Élő Satsang Sirio mesterrel
FOTÓK A KÉPGALÉRIÁKBÓL
KAPCSOLAT
További információkért, illetve kérdéseivel kérjük forduljon hozzánk bizalommal az info@siriosatsang.com email címen.
You must be logged in to post a comment.